Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mistikus lények

 

Glitter Photos
[Glitter Words


Sellők, Farkasember, Abada, Sárkány, Csodaszarvas, Vámpír, Damfír, Mantikór, Catoblepas, Baziliszkusz, Tündérek, Elementánok, Kerub, Halkentaurok, Boszorkányok, Élőhalott, Kraken, Lidérc és a Tengeri kígyó.
Sokan hisznek bennük és talán ugyanannyian nem, lehetséges, hogy a legtöbb csak mese, de igen misztikus.

Persze ez még nem a teljes lista, hiszen rengeteg nép van a Földön, akinek a kultúrája nem mindenki számára ismeretes, így a misztikus lényeik sem.

A Sellők :

Szigetek és tengerek csodás lakói, lehetnek női vagy férfi alakban is.

 

A szirén-folkról ősi és szerteágazó: kultúrákon, kontinenseken, évszázadokon ível át.  Sokféle nevük van: szirén, sellő, vízitündér, hableány, najád, triton, tengeri nimfa, nereida vagy néreisz. A mesék még ennél is többfélék: némelyek gyengéd, jószívű teremtésekről szólnak, mások gonosz, tengeri szörnyekről. Voltak csillogó aranyhajú sellők, és voltak hableányok zöldeskék hajkoronával, éles fogakkal.

 

 

 

A legendák gyakran összekeverednek, egymásba fonódnak, ezért nagyon nehéz őket nyomon követni, bár eredetük kimutatható. Így van ez a sellők esetében is. Az első ős valószínűleg Oannes babiloni halember-isten volt. A legkorábbi ábrázolásokon a jóindulatú Oannes emberi alak, halfej formájú fejdísszel, és hosszú halbőr palásttal. Oannes női megfelelője Atargatis, a szírek, a filiszteusok és izraeliták holdistennője, aki Derceto néven isismert, mint a legelső halistennő. Lukainosz görög író az i. sz. II. században egy föníciai rajz nyomán úgy írta le őt, mint akinek felső része nő, de derektől lefelé halfarka van. Mint Holdistennő, Atargatis sok tulajdonsággal gazdagította a hal-istenség képét. Hozzá kapcsolódott az éjszaka titokzatossága és a változó holdfázisok, majd később a csáberő, a hiúság, a szépség, a kegyetlenség és az elérhetetlen szerelem fogalma is. Ezeket a vonásokat a későbbi sellők is tükrözik.

 

Kerub:

 

 

 

A kerub (héberül: ‘angyal’) = A zsidó vallás szerint Jahve (az Isten) trónjának hordozói. A keresztény teológia szerint az angyalok hierarchiájának legfelsõ fokán állnak. A Paradicsom õreinek tekintik, és sokszor lángpallossal ábrázolják õket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Sárkányok:

A Nyugati sárkány (Eudarco magnificus occidentalis) erõs csontozattal rendelkezik. Nagy fej, hosszú nyak, széles váll, vastag lábak, erõs karok, és hatalmas szárnyak teszik robusztussá. Csontjai rend-kívül erõsek, de üregesek, és könnyûek, mint a madaraké.
Állkapcsa hatalmas, ki tudja akasztani, mint néhány kígyófaj, így nagyobb zsákmányt is pofájába tud fogni. Mindenevõ, ezért kétféle fogazata van. Metszõfogai hosszúak, borot-vaélesek; zápfogai pedig rágásra szolgálnak, mivel nem egészben nyeli le táplálékát.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A váll-rész, és a lapocka csontok vastagok, nagyok, hogy megtartsák a hatalmas szár-nyakat mozgató repülõizmokat. A szárny-ujjak csontjai nagyon hosszúak, hogy ki tudják feszíteni a köztük lévõ bõrhártyát repülés közben.A Keleti sárkány (Dracoserpens Lung orientalis) rendkívül hosszú, vékony csont-vázzal rendelkezik. Közepesen nagy feje, túl-zottan hosszú nyaka, rövid lábai, keskeny csípõje, és hosszú farka van. Ez a felépítés mozgékony kígyóéhoz hasonlatos. Teste minden irányba tud csavarodni, fordulni.Szárnya nincs, lévén a föld mágiát alkalmazva repül a fizikai erőkifejtés helyett. A sárkány óriásira nõhet fajtájától függõen.Minden sárkányfaj különbözõ, némelyiknek hosszú fülei, vagy háromszög alakú hús farok-buzogánya van. Van amelynek testét pikkelyek, van amelyikét vastag bõr borítja. A legtöbb fajta azonban pikkelyes.A tûz, ami a félelmetessé teszi a sárkányt. Ez a pokoli lehellet hamuvá égeti a húst és a csontot is. Persze, nem minden sárkánynak tüzes lehellete van. Némelyiknek jeges, vagy savas köpete van, néhányuk pedig sosem használja lehellet-fegyverét. Tény viszont, hogy a sárkányok legnagyobb része tüzet okád.

Az egész ott kezdõdik, amikor a sárkány zsákmányt ejt. Amikor megeszi táplálékát, a rendes gyomorba kerül emésztésre. Az emész-tés késõbb a második gyomorban folytatódik, ahol tovább bomlik alkotórészeire. Amellett, hogy a sárkány a szervezete számára hasz-nos tápanyagokat kivonja, a gyomorsavval reakcióba lépve hidrogén, szén- és kénhidro-gének is fejlõdnek gyomrában. Ezek a gázok mirigyekbe kerülnek a sárkány torka környé-kén, és a bennük felhalmozodó gázokat bármi-kor felhasználhatja. Ezek a gázok egyes fajoknál különbözõek lehetnek, a lángszínük, és lánghõmérsékletük különbözik. Többnyire hidrogént termelnek, amely lángja kb. 2000 fokos lehet. Amikor szüksége van a gázra, a mirigyekből a tüdejébe szívja. A hidrogént használó sárkányok levegő nélkül keverik össze a tüdejükben a gázt különböző kémiai anyagokkal, ami szintén a szervezetükben termelődik és ezt felböfögve a gázelegy reakciószerűen begyullad az oxigénnel találkozva és gyorsan elég.

 

A Vámpírok:

A vámpír a népi kultúrában, rendszerint egy újraélesztett emberi holttest, ami emberi vagy állati véren él, és sok esetben természetfeletti erőkkel rendelkezik, mint az emberfeletti erő és gyorsaság, állatok fölötti hatalom vagy átváltozás. Néhány kultúrában nem-emberi vámpírok (pókok, kutyák, démonok vagy akár növények) is szerepelnek, de a vámpírizmus leggyakrabban emberekre korlátozódik. A vámpírok gyakori szereplők a horror-és fantasy-irodalomban.

 

A vámpírizmus a történelemben és a pszichológiában arra utal, amikor valaki emberi vagy állati vért iszik; rendszerint a nyakon keresztül, ahol a legkönnyebb a hozzáférés a fő artériákhoz. Bizonyos helyeken az emberek hitték, hogy természetfeletti hatalomra tehet szert, aki más vérét megissza. Ebben az értelemben a vámpírizmus egy ritkábban előforduló formája a kannibalizmusnak.

Ha a történeti múltat tekintjük, a vámpírokat már az ókori görögök is ismerték, ők emberszerű démonokban hittek, akik a vérüket szívják.

 

 

 

Damfír:

A Damfír  úgy is ismert, mint dhampir, dhamphir vagy dhampyr esetleg danpeal, vagy danpilia .A damfír félig vámpír, félig ember, általában rendelkezik különleges képességekkel és külseje lenyűgöző szépségű.

A cigány mitológiában mindig is helyet kapott a vámpír, mint vérivó démon. Az indiai mitológiában, amit a cigányok eredetüknél fogva nyilván ismertek, Káli alakja volt az agresszív, pusztító istené, aki megitta ellenfelei vérét, akiket legyőzött, illetve volt egy “blunta” nevű démonjuk is, aki éjszaka járt kint az utcán, és halandókat támadott meg, hogy az életük árán önmagát éltesse. A vámpír maga gyűjtőfogalom volt a cigányoknál, Örményországban pl. dakhanavarnak hívták, és azt tartották róla, hogy a keresztúton kapja el az éjjeli utazókat. De ismert volt a “mullo” nevű démon, aki ugyancsak a halálból kelt fel, és a közönséges kísértetekkel szemben fizikai teste volt, amellyel szabadon járt és elvegyülhetett az emberek között; rosszindulatú volt és sok bajt kevert.

 

A damfir-fogalom ugyancsak cigány specialitás, és a temetkezési szokásaikra vezethető vissza. A tradicionális cigány közösségekben, ha valaki meghal, ruháival, ékszereivel együtt temetik el. Sokszor élelmet, széket, asztalt is eltemetnek mellé, a koporsóját pedig úgy alakítják ki, mintha egy fekhely lenne, ugyanis kereszténység ide vagy oda, hittek abban, hogy az elhunytnak arra a túlvilágon szüksége lehet.

Maga a damfir is annak a szüleménye mitológiailag, hogy nem választották el élesen a halált meg az életet, vagyis annak analógiájára, hogy a halottnak szüksége lehet székre, asztalra, lábosokra a túlvilágon, azt is lehetségesnek tartották, hogy a vámpír (mint járkáló, gonosz halott) esetleg visszavágyik az életben maradt kedveséhez.

 

 

 

 

 

Elementánok:

Az elementális lények – merthogy róluk van szó – nagyon is léteznek, és körülöttünk élnek. Szokták őket természetszellemeknek is nevezni. Fajtáik és feladataik számosak és szerteágazóak: minden természeti folyamatban részt vesznek, tulajdonképpen ők alkotják a minket körülvevő érzéki világot. Ha egy mondattal szeretnénk kifejezni a feladatukat, azt mondhatnánk, hogy az elementálok az Isten által létrehozott teremtési terv végrehajtói itt a Földön. Manók, tündérek….stb..Ők a kapocs a felsőbb világok és a fizikai sík között. Létezési síkjuk ennek megfelelően a legközelebb van az emberhez. Így a szellemi érzékelés első élményei is hozzájuk kötődnek – éteri látással már láthatóvá válnak az ember számára is.


Fontos tudnunk, hogy csak két síkon léteznek; éteri és asztrális testük van, fizikai testtel és ÉN-tudattal viszont nem rendelkeznek. Fejlődés tekintetében ily módon valahol az ember és az állat között vannak. Az állatnak fizikai, éteri és asztrális teste van, az embernek pedig Én-tudata is. Emiatt az elementálokkal való kommunikáció is más, mint amit az ember megszokott. Ők az ÉN hiányában képtelenek felfogni a racionális érvelést és a gondolatokat. Csak az asztrális test természetének megfelelően, érzelmekkel átitatott imaginációs képeket értenek meg. Hiba lenne azonban azt képzelnünk, hogy az elementálok”butábbak” lennének nálunk. Sok képviselőjük (például a pánok) az embert messze meghaladó intelligenciával, tudással és munkabírással rendelkezve végzi a reábízott feladatot.

 

 

 

A Catoblepas:

Idősebb Plinius szerint nem messze a Nílus forrásvidékétől, Etiópia határán él. Így ír róla a Historia Naturalis nyolcadik könyvében:

„Közepes nagyságú, lomha járású vad. Rendkívül súlyos a feje, csak üggyel-bajjal tudja cipelni, mindig a földre görnyed. Ha nem így járna, elpusztítaná az egész emberi nemet, mert aki megpillantja a szemét, meghal.”

Catoblepas (καταβλέπω) görög szó, jelentése „lefelé néző”. Cuvier szerint talán a gnú adhatta az ókori embereknek a szörnyeteg mintaképét. Alakja később – bár egyre ritkábban – feltűnik más irodalmi művekben, így például a Szent Antal megkísértésének végén is:

„Kövér vagyok, szomorú és barátságtalan, s örökké azzal vagyok elfoglalva, hogy hasamon érezzem az iszap melegét. Koponyám oly súlyos, hogy lehetetlen felemelnem. Csak lassacskán hengergetem magam körül. Szám kitátom, s nyelvemmel a leheletemtől harmatos mérges füveket tépkedem. Egyszer saját patámat ettem meg anélkül, hogy észrevettem volna.

Antal, még senki sem látta a szemeimet, vagy aki látta, meghalt. Ha felnyitnám szemhéjamat – rózsaszín és duzzadt szemhéjamat –, nyomban meghalnál.”

Bazilikusz:

Olyan lény, amely a kakas, a sárkány és a gyík keveréke. Kinézetre a kígyóhoz hasonlít, fehér diadémjellegű folttal a fején, amelyet gyakran koronának ábrázolnak. Nevének jelentése „kis király” görögül.

A mesékben és egyéb kultúrtörténeti forrásokban mint ártó teremtmény bukkan fel. Tekintete halálos, a lehelete mérgező. Elpusztítani a saját tükörképe által lehet. Első leírásával Pliniusnál találkozhatunk a Naturalis historia című természetrajzi enciklopédiájának VIII. könyvében, amely szerint Lybiából származik. A korabeli bestiáriumok szerint egy varangyosbéka által kiköltött idős kakas tojásából kel életre.

 

 

 

 

 

Tündérek:

A tündér szó, angolul „fairy”, eredete a latin „fata” (sors, istennő), illetve az ófrancia „fay” (varázslat, bűbáj) szavakra vezethető vissza. Tehát mindenképpen olyan felsőbbrendű, halhatatlan lényre utal, aki emberfeletti varázserővel rendelkezik. A meséken kívül sok nép hit- és mondavilágában léteznek, de legerősebben Írországban és a Balkánon maradtak.

Az ír tündérek

Az írek szerint régen, amikor az ember még közelebb állt a természethez, a tündérek együtt éltek az emberekkel. Ekkor a tündérek óriások voltak, majd ahogy az emberek egyre inkább kizsákmányolták a természetet, törpévé váltak, és a föld alá menekültek. A föld alatt tündérösvények mentén közlekednek, amelyek tündérbokrok közelében húzódnak, mint a kökény, galagonya vagy a mogyoró. Írországban még ma is látni „tündérdombokat” (sidhe), melyeket egy-egy tündérkirály és -királynő ural. Az év egy bizonyos napján előbújnak, de általában nem láthatják őket az emberek, csak azok, akik szépen tudnak zenélni. A monda szerint a tündérek hozták magukkal a hárfát még amikor istenek voltak, de mivel táncolni jobban szerettek, mint zenélni, így a zene tudományát később az emberekre hagyták.

A Balkán tündérei

Az itt élő tündérek betegségeket, és egyéb kellemetlenségeket okozó negatív alakok voltak. Az emberek féltek tőlük, ezért nem is merték a nevükön nevezni őket, nehogy haragra gerjedjenek. A balkáni tündérek általában a tavaszi és koranyári pogány ünnepeken jelentek meg az emberek között, de olykor vihar vagy forgószél formájában is előfordultak.

A magyar tündérek

A régi magyar néphit Erdélyt tartja a tündérek lakhelyének. Sok vár van itt, amelyről úgy vélekednek, hogy tündérek lakták vagy építették őket. Ilyen például a dévai, aranyi vagy a kolozsvári vár. Némelyikükben időnként még ma is megjelennek azok a tündérek, akik ott laktak.

Egyes nézetek szerint nem lehet olyan egyszerűen csoportosítani a tündéreket, hogy jók vagy rosszak, mert legalább annyiféle tündér létezik, ahány fajta ember. Legismertebbek a manók, koboldok, goblinok, gnómok, trollok, elfek, szilfek vagy pixie-k. Lehetnek szorgalmasak, félénkek, szemtelenek, de vannak köztük morcos, ellenséges fajták, akik nem szeretik az embereket, csak a kincsüket akarják. Ezek a kis, zöld lények a koboldok. Vannak segítőkész, védelmező tündérek is, például a manók, akik erdőkben, fák között élnek, vigyázva azokra. Ha egy fát nehéz kivágni, az azért van, mert egy manó védelmezi.

Farkasemberek:

A farkasember vagy vérfarkas olyan ember, akit egy átok farkassá változtatott. Ilyenkor emberi mivoltából kivetkőzve viselkedik. Eredeti görög neve, a λυκάνθρωπος, a görög lükosz (farkas) és az anthróposz (ember) szavak összevonásából keletkezett. A csehek ősi mitológiájában vlkodlak, a lengyeleknél wilkolak a neve; egyéb szláv elnevezései vukodlak, vukodlak, vurkolak, kudlak; a germánoknál werwolf (ógermán emberfarkas jelentésű szó, ebből a mai angol werewolf); a románoknál priculici vagy a szláv névből származó vîrcolac.

A farkasember legendája az emberiség egyik legősibb és legismertebb mítosza. A farkasemberekről szóló, alakváltó történeteket megtaláljuk mindenhol, ahol a világon írott történelem létezik. Elemeiben a samanizmusra megy vissza. Olyan területeken is találkozni párhuzamaival, ahol nem élnek farkasok (Brazíliában jaguárember, Japánban rókaember).

Az európai folklór szerint a vérfarkasok megkülönböztető jegyeket viselnek magukon emberi alakjukban is : ilyenek például az összenőtt szemöldök, a hegyes körmök, az imbolygó járás. Az egyik alapvető módszer hogy megállapítsák egy emberről hogy vérfarkas, hogy vágást ejtenek a testén, és a seb belsejében szőr látszódik. Egy orosz babona szerint a vérfarkasoknak emberi alakjukban sörte nő a nyelvük alatt. A vérfarkasok állati formájának megjelenése különféle hagyományokban eltérő, jellemzően nem különbözik az átlagos farkastól, bár a legtöbb monda szerint nincsen farkuk, és emberi szemekkel és hanggal bírnak. Visszatérve emberi alakjukba, gyenge, visszahúzódó, lelki fájdalomtól gyötört emberként dokumentálták. Sok vérfarkasról szóló írás a történelem folyamán, olyan embernek írta le őket, akik melankólikusak, krónikus depressziótól szenvednek, és keserűek az általuk elkövetett bűnök miatt. Az általánosan elterjedt nézet a középkori Európában az volt hogy a vérfarkasok előszeretettel falták fel a frissen eltemetett holttesteket. Ez a nézet széles körben dokumentált, például a 19.századi Annales Medico-psychologiques kötetben is. A skandináv hagyományok szerint a vérfarkasok jellemzően öregasszonyok, méregtől csöpögő karmokkal, és bénító pillantással. A szerb mondák vulkodlakjai évente összegyűlnek egy téli éjszakán, ahol közösen egy rituálé keretésben leveti farkasbundájukat és a fákra akasztják, majd kölcsönösen elégetik egymás bundáját, ezzel szabadítva meg társukat az átoktól. A haiti mondák szerinti jé-rouge-ok az éjszaka közepén felriasztják a gyermekes anyákat és elkérik gyermeküket, melyre a félig kába nők néha igent mondanak.

HA alkentaur:

 

Haltaurok a görög mitológia tengerekben lakó, isteni testvérpárja,Büthosz és Aphrosz. Embertestű, ló első testű és halfarkú lények. A testfelépítés a görög mitológiából ismert Tritónhoz hasonló, aki embertestű, halfarkú lény, csak nincsen lólába. Féltestvérei Kheirónnak, Poszeidón és Amphitrité fiai. A két halkentaur a Halak csillagképben látható az égen.

 

 

 

 

Abada:

 

 

Abada egy mitikus állat, melyet Kongóban ismernek és az unikornisra hasonlít. Egyes leírások szerint egy szarva van, mint az unikornisnak, mások szerint az abadának két görbe szarva van, melyből ellenméreg készíthető.

 

 

 

 

 

 

Boszorkány:

 

A boszorkány (másképpen boszorka) a néphit szerint olyan nő (később akár férfi), aki természetfeletti, démoni képességekkel rendelkezik, és rosszat, betegséget, pusztulást hoz. A hasonló feltételezett képességekkel rendelkező férfiakat boszorkánymesternek nevezték.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Csodaszarvas:

 

 

A csodaszarvas egy a hun-magyar mondakörben és a magyar népi hagyományokban is ismert Isten által küldött mitikus vezérállat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Élőhalottak:

 

Az élőhalott szó gyűjtőnév azokra a természetfeletti lényekre, amelyek valaha elevenek voltak a szokásos értelemben, meghaltak, ezt követően azonban tovább léteznek az élők világában vagy szellemi  vagy anyagi formában.

 

 

 

 

 

 

 

 

Kraken:

 

A kraken, vagy más néven Leviathán, tengeri mondák szüleménye. A lény egy hatalmas polip több szemmel. Ha valaki belenéz a szemébe, a kraken irányítása alá kerül. A hiedelem szerint hajókat támad meg. Mivel zöld szemei vannak, a hajósok utazás során irtóztak a zöld színtől.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lidérc:

 

 

A lidérc (lüdérc, lúdvérc, lederc, lidroc, lidröc stb) az ősi magyar mitológia egyik mitikus lénye, mely a néphagyományban szélesen elterjedt. Valójában több, egymástól bizonyos fokig megkülönböztethető és több esetben területileg is elkülönülő mesebeli lény gyűjtőfogalma, amelyek azonban egy vagy több ismertetőjegyük révén összefüggnek egymással. Hogy eredetük mennyiben volt valaha közös, nem világos. Az elnevezések különbözőek lehetnek, de minden nép folklórja megegyezik abban, bármilyen hasznos is lehet, gonosz természete miatt minél hamarabb meg kell szabadulni tőle.

 

 

 

 

 

Mantikór:

 

 

A mantikór egy mitológiai teremtmény,a kimérák egyik emberevő fajtája. Méretét általában az oroszláné és a lóé közé teszik. Minden ábrázoláson a szfinxhez hasonlóan emberszerű feje és oroszlánszerű  teste van, de ezen belül jelentős a változatosság. Sűrűn ábrázolják szarvakkal, szürke szemmel, három sor fém foggal üvöltésre tátott szájjal. Néha vastag, vörös bundája és skorpió- vagy sárkányfarka van; ebből mérgező csápokat vagy töviseket lőhet ki, és a méreg megbénítja az áldozatot. Nagy ritkán szárnyas lénynek mutatják be.

 

 

 

 

Tengeri kígyó:

 

 

A tengeri kígyó,a héber leviatan megfelelője.  Mítikus tengeri állat, melyet óriáskígyó, sárkány, vagy krokodil alakban ábrázolnak. Idővel a Leviatan mindenféle nagyméretű szörny szinonimája lett. A modern héberben egyszerűen cetet jelent.Az Újtestamentum  szerint Leviatan az Antikrisztus  megtestesítője, akit az Úrnak le kell győznie.

 

 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

uúúúú

(fodor zsolt, 2014.06.27 11:17)

hááááááááááát ez érdekes volt ,és ez tetszik...

kakibogyo@gmail.com

(kakibogyo, 2013.09.18 12:47)

 

 

Képgaléria


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2019 >>


Statisztika

Most: 1
Összes: 184945
30 nap: 4233
24 óra: 152